Mikor szent karácsony

Angyalai szállnak,

Öröm a vendége

Minden igaz háznak.

Eltörpül ilyenkor,

A lárma, az árnyék,

Megszépül a szívben

Minden igaz szándék.

Mert Karácsony este

Isten jár a földön,

Hogy templomává váljék

Minden szív és hajlék.

Mikor szent karácsony

Csillagfénye árad,

Termo öle nyílik,

Minden barázdának.

S míg száll a szikra

A fenyőágon

Szaporodik a sok mag

Szerte a világon.

A megszentelt földbe

Az Isten veteget,

S minden elvetett mag

Szeretetet terem.

Boldog, békés , szeretetben gazdag karácsonyi ünnepeket!

"Az embereket a hülyeségükkel együtt kell szeretni."

Ezt a drága anyám mondta. Ő meg tudta tenni - én nem. Odáig eljutottam, hogy elfogadtam a másikat olyannak, amilyen. Megértettem. Sajnáltam is.

De nem szerettem. Ő meg szerette!
Mi volt a titka? Egyszer erről faggattam, és azt mondta:
"Nézd, minden ember hülye. Iszik, nagyhangú, önző, rendetlen, vagy bosszantóan precíz, könnyelmű, komor, gátlásos, gátlástalan, nem mosdik, tisztaságmániás, teli van szorongással, bizonytalansággal, néha durvasággal, gyávasággal, gyengeséggel, hirtelen haraggal és sérelemmel. Sorolhatnám még. Minden ember gyári hibás. Én is, te is. Azt hiszed, te nem vagy 'hülye'? Mégis szeretlek. Abban a hatalmas zsákban, amelyet a lelkemben nyitottam neked, minden rossz tulajdonságod belefér. Reggelig tudnám sorolni, mi miatt nem vagy szeretetre méltó. Mégis szeretlek! Ha nem így működnénk, nem lenne szeretet a világon! Nincs olyan ember, akinek ne lenne rossz természete, akinek ne lennének bűnei, tüskéi, démonai, bosszantó tulajdonságai. Nincs olyan lélek, akiben ne lenne szemét. Még a szentekében is van! De mennyi! A szeretethez bőséges lélek kell, egy nagy szemetes kosár, ahová a másik minden rossz tulajdonságát, vacakságát, bosszantó megnyilvánulását belehajítom. Kidobom vagy elfelejtem."
Nem értettem, s ezért még hozzátette:
"No, nézd! Vegyük csak azt, ami téged illet: ordítva születtél. Minden éjszakámat végigbömbölted hároméves korodig. Követelődző voltál. Önző, mohó. Csak arra kellettem neked, hogy adjak. Hogy etesselek, fürdesselek, mert hogy el ne felejtsük, naponta többször bepisiltél és összeszartad magad! Olyan büdös voltál, hogy minden idegen kiment a szobából. Én meg bírtam. Nem zavart. Sőt, mosolyogtam rajta. Életem legszebb korszakához tapad az a mások számára borzalmas bűz, ami belőled áradt. Éjszaka féltél, fölébresztettél, hozzám bújtál. Évekig nem tudtam aludni miattad. Az utcán lusta voltál járni, föl kellett emelni téged, és cipelni, mert te élvezted, én meg nyögtem alattad. Ha nem vettelek föl a nyakamba, bőgtél, de olyan kétségbeesett üvöltéssel, hogy szégyelltem magam a járókelők előtt: azt hitték, öllek téged. Így kezdődött a kapcsolatunk! És látod: szerettelek! Ne hidd, hogy egy párkapcsolatban, egy barátságban, vagy akármilyen emberi viszonyban másképp működik a szeretet! Nem! Ha valakit megszeretsz, vegyél hozzá egy jó nagy szemeteszsákot. Minden nap dobd bele a másik hibáit! És felejtsd el! Nézz a szemébe! Ember ő is, szegény, mint te, és teli van hibával. Ne azt nézd, hanem a szemeit! Csakis a szemeit! Vagy még inkább: a szívét!"

Müller Péter

Csodálatos érzés mikor találsz valakit akit mindig is kerestél. Ő nem tökéletes, senki sem az.. De attól szép, hogy megtanultad szeretni a hibáit is.. Találsz valakit akitől utálsz elválni, mert félsz, hogy hiányozni fog.. Ha mellette vagy,
azt kívánod bárcsak megállna az idő.. Aki ha megcsókol, azt akarod, hogy örökké tartson az a pillanat.. Boldog vagy mellette.. De nem csak az arcodon ragyog a mosoly, hanem a szíveden is.. Ez az igaz szerelem, mikor nem csak kívül, de belül is ragyogsz a boldogságtól.. És erre, hogy így ragyogtasson valaki egy nőt, csak egy igazi férfi képes!!