2012. július 27., péntek

Ha teljesen fel tudsz oldódni a szeretkezésben, az egód eltűnik


Amikor az ember teljesen feloldódik a szeretkezésben, az ego egyszerűen eltűnik, mert a csúcson, a szeretkezés csúcspontján már csak tiszta energia vagy, semmi több. Az elméd kikapcsol.
Az energia olyan hatalmas erővel tör fel benned, hogy az elme teljesen megzavarodik, nem tudja, mit tegyen. Az elme kizárólag a megszokott, bejáratott helyzetekben képes mindent kontroll alatt tartani. Ha bármi új, szokatlan vagy az élethez alapvetően fontos dolog történik, az elme azonnal leáll. A szexualitásnál pedig nincs semmi, ami fontosabb volna az élethez.
Ha képes vagy teljesen feloldódni a szeretkezésben, az egód eltűnik. Épp ez a csodálatos a szeretkezésben: lehetőséget ad arra, hogy megpillantsd Istent. Igaz, a mély alvás is ilyen, de ez sokkal értékesebb, hiszen a mély alvás állapotában nem vagy tudatodnál. Szeretkezés közben nem veszíted el az öntudatodat -a tudatosság megmarad, csak az elméd áll le.
A tantra nagyszerű tudománya így született meg. Patanjali és a jóga a mély alvás mentén haladnak. A jóga a mély alvás öntudatlan állapotát próbálja tudatossá tenni, míg a tantra a szeretkezésen keresztül próbál ablakot nyitni Istenre. A jóga útja nagyon hosszú, mert az öntudatlan alvás állapotát tudatossá változtatni rettentő sok fáradsággal jár, sok-sok élet kell hozzá...
A Tantra ennél egy sokkal rövidebb utat választott, tulajdonképpen a legrövidebbet, és tegyük hozzá, ez az út sokkal kellemesebb is! A szeretkezés kitárja az ablakot.

A szeretkezés legyen ima, legyen meditáció, gondolj közben Istenre!

Szeretkezés előtt gyújts meg egy füstölőt, a szeretkezésed pedig legyen ének, legyen tánc! A hálószobád legyen olyan, mint egy templom, egy megszentelt hely. Soha ne kapkodd el a szeretkezést. Merülj el benne! Ízleld a zamatát, éld át minden pillanatát olyan lassan és könnyedén, amennyire csak lehet. Meg fogsz lepődni, mert így megtalálod a kulcsot. Isten ezekkel a kulcsokkal indított el a világba téged, neked már csak használnod kell őket. Betenni a zárba és elfordítani a te feladatod. A szerelem is egy ilyen kulcs: az egyik legjobb lehetőség arra, hogy megtapasztalhasd az ego nélküli tökéletes, pulzáló, vibráló tudatosságot. A szerelemben eltűnik az egyén, mert feloldódik és elvész a mindenségben.
Lassan, nagyon lassan kezdd engedni, hogy ez áthassa az egész életedet. Kezdd el az életedet úgy élni, ahogyan a szerelem tetőfokát megéled. Ne csak egy egyszeri tapasztalás maradjon, váljon ez az életmóddá! Akkor bármivel is foglalkozol, bármerre jársz is... hajnalban, amikor a nap felkel, ugyanaz az érzés kerít majd a hatalmába, ugyanaz a kapcsolat jön létre közted és a létezés között.
Fekszel a földön, fent az égen ragyognak a csillagok - megint ugyanaz a kapocs. Fekszel a földön, és úgy érzed eggyé váltál a földdel.
Idővel a szeretkezés megmutatja hogyan lehetsz szerelmes magába a létezésbe. Akkor már pontosan fogod tudni, hogy az ego csak a képzelet szüleménye, és úgy is tekintesz majd rá, mint puszta kitalációra.
Ha pedig ekként is használod, már nem lehet veszélyes rád.

Osho

2012. július 25., szerda

Megbékélés a szülőkkel



Ne vesztegesd az időd arra, hogy a múlt ellen hadakozol – hiszen az már nem létezik.
Inkább minden energiáddal azon légy, hogy az egyéniséged varázsát kibontakoztasd. Így amikor a szüleid találkoznak veled, azonnal észreveszik, mivé lettél, rögtön fel fog tűnni nekik a frissességed, a megértésed, a feltétel nélküli szereteted és a kedvességed, amely még olyan helyzetekben is felülkerekedik, amikor a harag lenne a megfelelőbb. Ezek a tulajdonságaid mindenkire azonnal mély benyomást tesznek majd.
Csak ezek lehetnek az igazi érvek. Egy szót sem kell szólnod. A tekinteted, az arckifejezésed, a cselekedeteid, a viselkedésed, a reakciód fogja megváltoztatni őket. Kérdezgetik majd, mi történt veled, és hogyan történt mindez – ezeket a tulajdonságokat mindenki szeretné magáénak tudni. Ez az igazi gazdagság. Senki nem olyan gazdag, hogy megengedhetné magának, hogy lemondjon ezekről a tulajdonságokról.
Abba fektesd az energiáidat, hogy átformáld magad! Az majd segít neked, és segít a szüleidnek is. Sőt, még az is lehet, hogy láncreakciót indít el. A szüleidnek talán vannak más gyerekei is, vannak barátaik és így terjedhet tovább és tovább az, amit te hoztál létre magadban! Olyan ez, mintha egy sima vizű tó szélén ülnél, és egyszer csak beledobnál egy kis kavicsot. A kő annyira kicsi, hogy először csak egy kis kör jelenik meg a víz tükrén, de aztán kör kör után tűnik fel… és végül egészen a tó másik végéig elgyűrűznek – olyan messze, ameddig csak lehet. Pedig csak egy kis kavicsot dobtál bele.
Új közegben élünk, egy újfajta pszichológiai tóban, amelyben bármit is teszel, az hullámokat indít el körülötted mindenfelé. Megérinti az embereket, és ismeretlen forrásokhoz jut el. Egyéniséged varázsa először csak egy apró fodrozódást kelt, de végül nagyon sok emberhez eljut – és legelőször azokhoz, akik közel állnak hozzád. Ők veszik észre elsőként, és áhítattal ismerik majd fel. Érezd magad áldottnak! Esélyed van arra, hogy teljesen átalakulj!

Segíts a szüleidnek, mert nekik nem volt ilyen szerencséjük. Inkább sajnáld őket, ne légy rájuk dühös!
Osho

A szeretet nem kapcsolat, hanem létállapot


A szeretet nem kapcsolat. A szeretet létállapot; semmi máshoz nincs köze. Az egyén nem csupán érzi a szeretetet, azonosul vele. És természetesen, ha valaki azonosul a szeretettel, akkor szeretetet is érez – de ez csak következmény, melléktermék, nem a forrás. A forrás az, ha szeretetté válsz.
És ki válhat szeretetté? Természetesen, ha nem vagy tudatában annak, hogy ki vagy, nem lehetsz szeretet. Akkor félelem leszel. A félelem épp az ellentéte a szeretetnek. Ne feledd, nem a gyűlölet a szeretet ellentéte, ahogyan azt az emberek hiszik. A szeretet valódi ellentéte a félelem. A szeretet kitágít, a félelemtől összezsugorodsz. A félelemtől bezárulsz, a szeretet nyitottá tesz. A félelemben kétségek közt őrlődsz, a szeretetben bízol. A félelemben magányos maradsz. A szeretetben feloldódsz; ezért egyáltalán nem létezik a magányosság kérdése. Ha nem vagy, miként lehetnél magányos? Akkor a fák és a madarak és a felhők és a Nap és a csillagok mind benned vannak. Az a szeretet, ha megismerted a belső égboltodat.
A kisgyermekben nincs félelem; a gyerekek félelem nélkül születnek. Ha a társadalom segíti és támogatja őket abban, hogy később se ébredjen bennük félelem, segíthet nekik fákat, hegyeket megmászni, átúszni óceánokat, folyókat. Ha a társadalom minden lehetséges módon segíti őket abban, hogy kalandvágyóvá váljanak, az ismeretlen kalandoraivá, és ha a társadalom hatalmas kíváncsiságot tud ébreszteni bennük, ahelyett hogy halott meggyőződésekkel látná el őket, akkor a gyermekekből igazi szerelmesek lesznek, az életszerelmesei. És ez a valódi vallás. Nincs fennköltebb vallás a szeretetnél.
Osho

Elengedés



Amint képes vagy az elengedésre, végre először megtörténik veled az élet. Feleslegesen iparkodsz, hogy elérj valamit: valójában éppen az elérésért tett erőfeszítés jelenti az akadályt.
Az élet megtörténik – nem lehet elérni. Minél jobban törekszel rá, annál kevésbé részesülsz belőle. Nem kell elmenni hozzá; saját maga jön el. Mindössze a fogékonyság, a nyitottság totális állapota szükséges hozzá. Az élet vendéglátójává kell lenned. Az életet nem kell kergetni. A kergetésben rejlik a boldogtalanság; minél jobban kergeted, annál távolabb kerül tőled.
És az élet mindent magában foglal. Magában foglalja Istent, magában foglalja az üdvösséget, magában foglalja az áldásokat, magában foglalja a szépséget, a jót, az igazságot, vagy nevezd, ahogyan akarod – mindent magában foglal; nincs semmi az életen kívül. Az élet a létezés teljességének a neve.
Meg kell tanulnod türelmesen ellazulni, és akkor megtörténik a csodák csodája: egy nap, amikor igazán ellazult vagy, valami hirtelen megváltozik. Eltűnik egy függöny, és meglátod a dolgokat igazi valójukban. Ha a szemed túlságosan tele van vággyal, elvárással, sóvárgással, akkor nem látja az igazságot. A tekintetet elfedi a vágy pora. Minden keresés hiábavaló. A keresés az elme mellékterméke. A nem-keresés állapotában lenni az átalakulás nagy pillanata.
Minden meditáció csupán előkészület arra a pillanatra. Azok nem valódi meditációk, csak előkészületek, hogy egy nap képes legyél egyszerűen csak ülni, nem tenni semmit, nem vágyni semmire.
Osho

Anya és a szülő



A szülő minden, ami értelmet jelent, erőt és kötelességet, az anya pedig minden, ami érzelem, áldozat és a leggyönyörűbb gyöngédség a világon.
Az anya, meg a szülő egy ember. De ennek az egy embernek egészen más tulajdonságai nyilvánulnak meg az anyában, mint a szülőben.
Aki a harmadik szobából csukott ajtón át is meg hallja, hogy hat hetes kislánya sír, az, az anya.
Aki szeretne be rohanni hozzá és egy kis jó, langyos tejecskével el csitítani azt a kis ártatlant, még az is az anya.
Aki be is rohan hozzá, meg nézi, ki bontja, tisztába teszi, de soron kívül egyetlen korty anya tejet sem juttat neki, hanem szigorúan alkalmazkodik az orvosilag előirt étrendhez, az már a szülő.

Aki büszke arra, hogy az ő kisfia már olyan nagy, hogy az első osztályba iratkozik, az a szülő. De aki az iskola megnyitásának napján sírva kíséri a gyereket abba a tiszteletre méltó épületbe, és amikor be engedi a többi gyerek közé, akkor úgy érezi, hogy a fia Dániel, aki most lép be az oroszlán barlangba, az már megint az anya.

Aki nappal meg bünteti a gyermeket, mert el szaggatta a nadrágját, az a szülő, de aki azt a kisnadrágot éjjel könnyes mosollyal foltozza meg az, az anya.
Aki azt mondja: haszontalan kölyök, már megint nem tanulsz, az a szülő, de aki fűnek-fának keservesen panaszkodik, hogy annak a szegény gyereknek már megint mennyit kell tanulnia, az, az anya.

Aki a kamasz fiát tánc iskolába viszi, az a szülő. Aki büszkén figyeli, hogy az a haszontalan kölyök milyen ügyesen teszi a szépet annak a copfos kislánynak, az még mindig a szülő.
De aki ugyanakkor nagyokat nyel, mert úgy érzi, hogy most kezdik tőle el szakítani lelkétől lelkedzett magzatát és szeretné a fia tánc partnerét, azt a kis kacér, szőke démont meg pofozni, az már megint az anya.

És mégis az anyából lesz a jó anyós, a szülőből pedig a rossz. Amely anyósi állapot tart mindaddig, míg meg nem születik az első unoka. És akkor valami egész váratlan és csodálatos dolog történik, el tűnik a szülő, el tűnik az anya, mondjuk inkább a kettő össze olvad és nagymama lesz belőle

De ez a nagymama nem hasonlít sem az anyára, sem a szülőre, annyira nem, hogy hadilábon áll mindkettővel, a szülőt ridegnek, az anyát túlzottnak tartja, és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen és százszázalékosan, a gyerekkel. Mintha soha nem lett volna szülő, mintha soha nem lett volna anya.

Mintha így született volna ötvenegy néhány éves korában egyenesen nagymamának.....!

2012. július 19., csütörtök

Rossz érzések ellenszere


“Ne ijeszd el magad az élettől azzal, hogy csupán a gondokról s a bajokról képzelegsz. Ne vetítsd előre még nem létező, se ne éleszd újra letűnt bajaidat. Amikor gondok kínozzák sorsod, tedd fel a kérdést: mi az, ami most elviselhetetlen? A választ magad előtt is szégyellni fogod - sem a jövő, sem a múlt nem nehezedik rád, mindig csak a jelen. Az előbbi talán be sem következik, az utóbbi pedig már régen elmúlt. A jelen súlya a kisebbik, ha körülhatárolod. Milyen ember az, aki még a jelent sem képes önmagában elviselni? - Ha félreteszed, ami bánt, máris a legnagyobb biztonságban érezheted magad.
Vajon ér-e annyit bármilyen dolog, hogy lelked rosszul érezze magát miatta? Találsz-e valamit, ami miatt érdemes a bánkódáshoz lealacsonyodnod; sóvárgó, magába süppedő arccal csüggedned valami mulandó felett?
Emberrel nem történhet meg, ami nem emberi; ahogyan ökörrel, szőlővel, kővel nem eshet meg olyasmi, ami ökörhöz, szőlőhöz, kőhöz nem illik. Isten nem sújt olyannal, ami elviselhetetlen.
Ha egy külső jelenség bánt, tulajdonképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott elképzelésed. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha a rossz érzés oka a lelkedben rejlik - tulajdonoddá, elválaszthatatlan részeddé lett -, ugyan ki akadályozhatná meg hogy hibás felfogásodat magad orvosold? Amikor nem teheted meg, amit helyesnek tartasz, nem okosabb-e megújult erővel tevékenykedni, mint felette bánkódni?
Ha megtetted, amit tenned kell, az eredménytelenség oka nem benned rejlik. A dolgokat elfogadni tudni annyi, mint helyesen értelmezni. Ha ezt megértetted, semmi felett nem kell bánkódnod: az út a te utad, a természet mérte rád - neked csak járnod kell rajta.”
Marcus Aurelius

2012. július 15., vasárnap

Doktorosdit játszani nem gyerekjáték


Számos szakképzett gyermekgondozó tekinti a gyermekkori szexuális felfedező kalandozásokat ártalmatlannak, mivel a szexuális kíváncsiság teljesen normális és természetes. Azonban míg a kíváncsiság természetes tulajdonsága a gyermekeknek , ez a  kíváncsiság gyakran vezet a férfi-női különbözőségek felfedezéséhez.
A " doktorosdi " nem ártalmatlan játék.
Természetesen létezik ártalmatlan szexuális felfedező kalandozás. A kamasz korban járó fiúk szemrevételezik nemi szervüket és maszturbálnak. A kislányok csodálkozva figyelik milyen érzéseket vált ki belőlük, ha szeméremajkaik a bicikli nyergéhez érnek. A saját nemen belüli felfedező játékok is igen gyakoriak mindkét  nem esetében.
Viszont a normális szexuális felfedező kalandozásokat és a szexuális visszaélés közötti határvonalat a gyermekek azonnal átlépik, ha az egyik személy nem önszántából vesz részt a játékban.  A gyermek akit kényszerítenek, lépre csalnak vagy manipulálnak a szexuális erőszakot átélt ember érzelmi következményeit szenvedi el. Valójában ezek az érzelmek , nem pedig maga a fizikai szexuális aktus az , ami sérülést és zavarodottságot okoz a gyermekben.
Ezért lehet a " doktorosdi " éppoly ártalmas a gyermek számára, mint a teljes valójában  megtörténő nemi érintkezés. A szexuális erőszak vagy visszaélés fizikai megnyilvánulása bármilyen formát ölthet, ám ha a gyermeket olyan érzések öntik el, melyek túl erősek ahhoz, semhogy kezelni vagy felfogni tudná azokat ,érzelmi sérüléseket szenvedhet.
Az első szexuális élményeink nagyban befolyásolják a további testi érintkezéseinket. Ha az első élmény negatívak voltak , a félelem , szégyen és harag eme érzéseit magunk felé fordíthatjuk.
Szexualitásunk mély összefüggésben áll az önmagunkról alkotott  képünkkel. Mélyen belül rendelkezünk belső érzésekkel arról, hogy kik vagyunk. A szex nagyon személyes élmény, ugyanakkor olyasvalami is amit megosztunk bizonyos emberekkel.
Felnőttként nem biztos , hogy tudjuk , hogy szeretkezéseink miért nem olyan szenvedélyesek ahogy szeretnénk.
Ha úgy tapasztalod, hogy szexuális életedben több fájdalom van mint gyönyörűség, esetleg nem kívánod a testi  érintést ,vizsgáld meg  nem -e történt bármilyen  visszaélés gyerekkorodban.




Mi nők sokfélék vagyunk. Erősek, szívósak de érzékenyek , sérülékenyek és néha elveszettek. Kevesen vannak akik társ nélkül akarják leélni életüket. Legtöbbünk, igazi párkapcsolatra vágyik. És ez a téma a legtöbbet szereplő , barátaink , családtagjaink között. Bármilyen témában kezdesz el beszélgetni valakivel , a párkapcsolat elemzése szinte mindig szerepel. Ki tetszik és ki nem, milyen társra vágyom és sorolhatnám...
Talán egyetérthetünk abban, hogy a mi kis elménk folyton ezen kattog és amíg nincs mellettünk a megfelelő társ, addig nehezen tudunk megnyugodni. Türelmetlenül és sürgetően viselkedünk, olvasunk ezzel kapcsolatban és álmodozunk rendületlenül. Várunk...
De addig is, amíg nincs mellettünk az a csodálatos társ és menedéket adó férfi tehetünk ezt-azt magunkért. Mire gondolok? Arra, hogy az önbizalmunkat és önbecsülésünket erősítsük meg, hogy amikor odakerülünk az áhított férfi közelébe ne ijesszük el a kishitűségünkkel vagy épp a rámenőségünkkel. Mindkettő hiba lenne, ezért nem árt ha képezzük magunkat némileg.
Amikor találkozol azzal az emberrel, akiről álmodoztál, akkor pontosan fogod tudni már, hogy milyen a helyes viselkedés, mert felkészült vagy, ahogy egy vizsgán is illik lenni, különben nehéz lesz. Bennünk van a potencia arra, hogy helyesen viselkedjünk és a méltó férfi méltó társa legyünk, de ezt nekünk is el kell hinnünk. Hányszor hallani, hogy adott pillanatban benémulunk és leblokkolunk. Egyszerűen nem tudunk megszólalni és képtelenek vagyunk önmagunkat adni, mert annyira rá vagyunk görcsölve a célra. A férfira!
Lazuljunk el és hagyjuk, hogy a dolgok menjenek a maguk ritmusa szerint. Ne siettessük és ne is hátráltassuk azokat. Ha szereted magad és dolgoztál magadon eleget, ha elégedett vagy és kedélyes, ha harmonikus és szeretetteljes, akkor ezt a férfi is érezni fogja és nem a ráncaidra, a plusz kilóidra fog figyelni. A kiegyensúlyozott és türelmes nőnek vonzása van. Annak, aki nem kapkod és nem akar mindenáron célba érni több esélye van, hogy be fog érni. Abba az ölelő karba, amire annyira vágyott.
Tudom, hogy picit nehéz, de cserébe megkapod az életed párját. Nem öt évre és nem is tíz évre keresünk társat, hanem egy életre. Ezért olyan fontos a hit és a türelem. Picit dolgozzunk magunkon, távolítsuk el a zavaró és hátráltató tulajdonságainkat és váljunk vonzó és erényes nőve, olyanná aki mellett az élet csupa derű és mosoly. Akihez jó lesz hazatérni minden nap, aki mellett megpihenhet a férfi és új erőre kaphat. Olyan nővé formáljuk magunkat, aki elégedett a sorsával és nem szeretne mindig valami mást.
Ha elégedett vagy és önazonos, akkor már boldognak mondhatod magad csupán egy társ kell, akivel megélheted és megoszthatod mindazt a sok örömet, ami benned van. Ne pazarold el akárkinek a nehezen összegyűjtött adottságaidat, képességeidet és kincseidet, hanem add azt annak, aki méltó arra.

Miért olyan hatásos az ölelés?



Az ölelés miért olyan hihetetlenül hatásos terápiás eszköz?
Az embernek szüksége van arra, hogy fontos legyen. Ez az egyik legalapvetőbb emberi igény. Ha valakivel nem törődnek, annak az élete hanyatlásnak indul. Ha nem érzi, hogy fontos valakinek – legalább egyvalakinek -, akkor az egész élete jelentéktelenné válik. Ezért a szeretet a lehető legjobb terápia. A világnak pedig azért van szüksége terápiára, mert hiányzik belőle a szeretet.
Egy igazán szeretetteljes világban nem lesz szükség terápiára: a szeretet önmagában elég; sőt, több is, mint elég. Az ölelés a szeretetnek, a melegségnek, a másikkal való törődésnek csak a megnyilvánulása.
Pusztán az az érzés, hogy a másikból melegség árad feléd, már bőven elegendő ahhoz, hogy kiűzze belőled a betegségeket, és hogy felolvassza a jéghideg egódat. Ettől a feléd áradó melegségtől újra gyermekké leszel.
A pszichológusok ma már pontosan tudják, hogy ha egy gyermeket nem dédelgetnek, nem puszilgatnak, akkor nem fejlődik megfelelően. Ahogyan a testnek élelemre van szüksége, ugyanúgy kell a léleknek a szeretet. Kielégítheted a gyermeknek minden fizikai szükségletét, megadhatsz neki minden kényelmet, de ha nem öleli meg senki, nem lesz belőle teljes értékű ember. Mélyen belül nagyon szomorú lesz, elhagyatottnak, elutasítottnak, mellőzöttnek fogja érezni magát egész életén keresztül. Etették, öltöztették, de valójában nem gondoskodtak róla.
Újszülötteken megfigyelték, hogy valódi testi kontaktus nélkül a gyermek annak ellenére elkezd zsugorodni, hogy egyébként minden más fizikális igényét kielégítik. Akár bele is halhat! Ha testileg minden gondoskodást megkap, de a szeretetet még csak távolról sem ismerheti meg, akkor elszigetelődik elveszíti minden kapcsolatát a létezéssel.

Néhány dolgot nagyon fontos megérteni



Először is az az elgondolás, hogy a gyermek meghal, és az emberből kamasz lesz, majd a kamasz meghal és az emberből fiatalember lesz, majd a fiatalember meghal és az emberből középkorú lesz, és így tovább… ez az elgondolás alapvetően hibás.
A gyermek soha nem hal meg – soha semmi nem hal meg. A gyermek ott marad; örökre benned marad, csak épp elfedik a későbbi tapasztalatok – elfedi a kamaszkor, majd a fiatalság, aztán a középkorod, végül az öregkorod – de a gyermek mindig benned marad.
Olyan ez, mint egy hagyma: a rétegek egymásra simulnak, de ahogy pucolod a hagymát, láthatod, hogy bent egyre frissebb és frissebb rétegek rejtőznek. Minél mélyebbre mész, annál több, egyre frissebb réteget találsz.
Ugyanígy van ez az emberrel is: ha elég mélyre ásol benne, biztosan megtalálod az ártatlan gyermeket. És ha sikerül kapcsolatot létesíteni ezzel a gyermekkel, annak valóban gyógyító ereje van.
Az ölelés közvetlen kapcsolatot létesít a gyermekkel. Ha valakit őszinte szeretettel átölelsz, ha nem pusztán tettetett gesztusról van szó, ha valóban beleadod a szívedet is, akkor azonnal kapcsolatba kerülsz a másik emberben mélyen megbúvó, ártatlan gyermekkel. És ha ez az ártatlan gyermek akár csak egy pillanatra is a felszínre kerül, hatalmas változás következik be, hiszen a gyermek ártatlansága mindig egészséges és romlatlan. Ebben a pillanatban elérted a másik legbensőbb központját, ahol még nincs jelen a romlottság; elérted a szűz magot. Ezzel az öleléssel elérted, hogy ez a szűz lény ismét élettől lüktessen, és ennyi már elég is. Ezzel be is indítottad a gyógyulás folyamatát. Minden gyermek olyan tiszta, annyira eleven, annyi lendülettel van tele, hogy már pusztán az életenergia egészségessé teszi.

Az elemzés az elme módszere, az ölelés a szívé. Az elme valójában minden kórság okozója, a szív ezzel szemben minden gyógyulás forrása.

"Meg kell hallanunk a gyermek hangját,aki egykor mi voltunk,s aki még mindig itt él bennünk. Ez a gyermek észreveszi a mágikus pillanatokat. És a sírását talán visszafojthatjuk,de a hangját nem némíthatjuk el.
Ez a gyermek még itt van. Boldogok a gyermekek, mert övék a Mennyek Országa. Ha nem születünk újjá,ha nem vagyunk képesek az életet a gyermek ártatlanságával és lelkesedésével szemlélni, nincs értelme tovább élnünk. Rengeteg módja van az öngyilkosságnak. Aki a testét próbálja megölni, az Isten törvénye ellen vét. Aki pedig a lelkét próbálja megölni, az is Isten törvénye ellen vét, bár az ő bűne kevésbé látványos az emberek számára. Figyeljünk oda,mit mond a gyermek, akit a lelkünkben őrzünk. Ne szégyenkezzünk miatta. Ne hagyjuk,hogy féljen attól, hogy egyedül marad, és nem hallgatjuk meg. Engedjük meg, hogy egy kicsit ő vegye a kezébe életünk irányítását. Ez a gyermek tudja, hogy minden nap más, mint a többi. Hadd érezze újból, hogy szeretjük.Tegyünk a kedvére-akkor is, ha ez azt jelenti, hogy olyasmit kell csinálnunk, amit nem szoktunk, és akkor is, ha ez mások szemében ostobaságnak tűnik. Jusson eszetekbe, hogy az emberi bölcsesség Isten előtt őrültségnek bizonyul. Ha meghalljuk a lelkünkben lakozó gyermek szavát, újra csillogni fog a szemünk. Ha nem veszítjük el a kapcsolatot ezzel a gyermekkel, az élettel sem veszítjük el a kapcsolatot." (Paulo Coelho)

Az igaz szeretet titkai


A szeretet, a szerelem nem egy tündérmese! Nem a szerencsén múlik, és nem a véletlenen. te hozod létre!
Ha szereted magad, akkor élsz vele. Ha nem, úgy várhatod, keresheted a boldogságod, nem fog Rád találni!

Az Igaz Szeretet első titka: a gondolat ereje
Az igaz szeretet a gondolattal kezdődik.
Azzá válunk, amiről gondolkodunk. A szeretettel teli gondolattok szeretettel teli életet és szeretettel teli kapcsolatokat hoznak létre!
A pozitív megerősítések meg tudják változtatni másokkal és magunkkal kapcsolatos meggyőződésünket és gondolatainkat.
Ha szeretni akarsz valakit, akkor figyelembe kell venni az Ő igényeit és kívánságait, elvárásait!
Az ideális partnerről kialakított elképzelés segít felismerni Őt, amikor találkozol vele.

Az Igaz Szeretet második titka: a tisztelet ereje
Nem lehet szeretni valamit, vagy valakit, ha nem tiszteltük korábban!
Mindenek előtt magunkat kell tisztelnünk.
Ahhoz, hogy tiszteletet ébresszünk magunkban önmagunk iránt, , kérdezzük meg magunktól: "Mit tisztelek magamban?"
Ahhoz, hogy tiszteletet ébresszünk magunkban mások iránt, - azok iránt is, akik nem tetszenek nekünk -
kérdezzük meg magunktól: " Mit tisztelek ebben az emberben?"

Az Igaz Szeretet harmadik titok: az adni tudás ereje
Ha szeretetet akarsz kapni, egyszerűen csak adnod kell!
Minél többet adsz, annál többet kapsz!
Szeretni - azt jelenti, hogy egy részt adsz magadból, fizetséget nem kérve és feltétel nélkül.
cselekedj jót, csak úgy!
Mielőtt egy életre szóló kapcsolatba lépnél, ne azt kérdezd magadtól, hogy a másik ember mit tud adni a számodra, hanem azt, hogy te mit tudsz adni a másik embernek!
Az egész életre szóló, boldog szerelmes kapcsolatok titkos receptje a következő:
sohasem arra kell figyelni, hogy mit kaphatunk, hanem mindíg azt kell nézni, hogy mit adhatunk!
A bölcsesség gyöngyszemei. Igaz adakozás. Ha adsz valakinek valamit, add oda, és felejtsd el! Soha ne bánd meg, mert ha adsz, és megbánod, akkor vesztesz.
Elveszted a pénzt és az érdemet is, és elpazarolod az idődet. Vagyis jobb csak adni, és elfelejteni.
Ezért mondja Jézus: "Te pedig amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb."
 (Máté 6.3)
A Buddha is azt mondja, hogy az az igazi adakozás, amikor adsz, és az olyan, mintha nem is adnál. Úgy érti ezt, hogy amikor adsz, akkor ne ragaszkodj az adáshoz. Adj úgy, mintha soha nem adtál volna semmit, mintha ez soha nem történt volna meg. Ez az igazi adás, ragaszkodás nélkül adni. Különben még mindig azt hisszük, hogy nagyok vagyunk, ha adunk valamit. Azt gondoljuk, jobbak vagyunk a másiknál, mert hatalmi helyzetben vagyunk, ha adunk neki valamit. Ezért mondom neked mindig, hogy bármit is teszel, meg kell értened, hogy az tényleg önmagadért van, és nem azért, aki kapja. Ez jobb, mert ez azt jelenti, hogy az együttérzésben és szerető kedvességben való saját növekedésedért adsz.

Az Igaz Szeretet negyedik titka: a barátság ereje
Ahhoz, hogy megtaláljuk az igazi szerelmet, először igaz barátra kell lelnünk!
Szeretni azt jelenti, hogy nem egymáésra nézünk, hanem együtt nézünk azonos irányba!
Ahhoz, hogy igazán szeressünk valakit, azért kell szeretnünk Őt, aki, nem azért, ahogy kinéz!
A barátság - táptalaj, ahol a szerelem életre kelhet.
Ha szerelmet akarsz vinni egy kapcsolatba, akkor először barátságot kell vinni bele.

Az Igaz Szeretet ötödik titka: az érintés ereje
Az érintés - a szeretet egyik legerősebb megnyilvánulása, amely legyőzi a gátlásokat és megerősíti a kapcsolatokat!
Az érintés megváltoztatja a fizikai és érzelmi állapotunkat és érzékenyebbé teszi az embereket a szeretetre!
Az érintés megygógyítja a testet és felmelegíti a szívet.
Ha ölelésre tárod karjaid, azzal szíved is kitárod a másik ember felé!
Az Igaz Szeretet hatodik titka: a szabadság ereje
Ha szeretsz valakit, engedd szabadon!
Ha viszatér hozzád, akkor Ő a tiéd, ha nem , akkor soha nem is volt a tiéd!
Még az igazi szeretetteljes kapcsolatban is szükség van az embernek a mozgástérre!
Ha meg akarsz tanulni szeretni, akkor először meg kell tanulni megbocsátani és megszabadulni a múltbéli sérelmektől és fájdalmaktól.
A szeretet azt jelenti - megszabadulni a félelmektől, előítéletektől, egótól és fenntartásoktól!
Ma megszabadulok minden félelmemtől a múltnak nincs hatalma felettem - ma van az új életem kezdete!


Az Igaz Szeretet hetedik titka: a szavak ereje
Amikor megtanulunk nyíltan és becsületesen kommunikálni, az élet megváltozik!
Szeretni valakit, ez azt jelenti, hogy ápoljuk a vele való kapcsolatunkat.
Adjuk tudtára az embereknek, akiket szeretünk, hogy szeretjük és értékeljük őket.
Soha se féljünk kimondani a varázsszót:  " Szeretlek "
Ne hagyjuk ki az alkalmat, ha valakit megdicsérhetünk!
Mindíg fejezzük ki a szeretetünket annak, akit szeretünk - lehet, hogy utoljára látjuk Őt!
Ha megtudnád, hogy hamarosan meghalsz, és lehetőséged lenne felhívni azokat, akiket szeretnél, - kit hívnál fel, mit mondanál ... és miért nem teszed ezt meg most?

Az Igaz Szeretet nyolcadik titka: az elkötelezettség ereje
Ahhoz, hogy a szeretet igazi szeretet legyen, elkötelezettnek kell lenni felé, és ennek az elkötelezettségnek tükröződnie kell a gondolkodásban és cselekedeteinkben!
Az elkötelezettség a szeretet valódi próbája.
Ahhoz, hogy igazi, szeretettel teli kapcsolatunk lehessen, elkötelezettnek kell lennünk ebben a kapcsolatban.
Ha elkötelezettjei vagyunk valakinek, vagy valaminek, akkor a feladni nem lehet alternatíva!
Az elkötelezettség különbözteti meg a felszínes és tartós kapcsolatot!

Az Igaz Szeretet kilencedik titka: a szenvedély ereje
A szenvedély lángra lobbantja a szeretetet és nem hagyja kihunyni!
Az örök szenvedély nem egyedül a fizikai vonzalom, hanem az erős elkötelezettség, lelkesedés, érdeklődés és örömteli izgalom együttes segítségével jön létre!
A szenvedélyt újra lehet ébreszteni, a múlt eseményeinek újbóli árélésével, amikor éreztük ezt a szenvedélyt!
Szenvedély nélkül sem barátság, sem szerelem nem létezhet!
A spontalitás és a meglepetések létrehozzák a szenvedélyt.
A szeretet és a boldogság lényege egy és ugyanaz:
szenvedéllyel kell élni, minden nap!

Az Igaz Szeretet tizedik titka: a bizalom ereje
A bizalom életbe vágóan fontos az igazi, szeretetteljes kapcsolatban.
Bizalom nélkül az egyik partner gyanakvóvá válik, nyugtalanná és tele lesz előítéletekkel, félelmekkel, a másik úgy érzi, lélektani csapdába került, azt hiszi, hogy nem hagyják szabadon lélegezni, s érzelmileg megfojtják!
Lehetetlen valakit igazán szeretni, ha nem bízunk meg benne teljesen!
Cselekedjünk úgy, mintha kapcsolatunk a szeretett emberrel sohasem érne véget!
Az egyik módja annak, hogy eldöntsük, megfelel-e nekünk a másik ember, meg kell kérdeznünk magunktól:
" Feltétel nélkül és teljesen megbízom a partneremben?"
Ha a válasz "Nem!", akkor alaposan el kell gondolkodni, mielőtt elköteleznénk magunkat!



2012. július 9., hétfő

Angyalokkal gyógyítsd a szüleidet




Sajnos néha pont a szüleinkkel lehet a legnehezebben jóban lenni.
A jó anya-gyerek, apa-gyerek kapcsolat a kiegyensúlyozott élet egyik titka. Persze lehet úgy is kiegyensúlyozott életet élni, ha a szüleinkkel való kapcsolatunk nem éppen egy leányálom. Érdemes azonban a lehető legjobbá és a lehető legszeretetteljesebbé tenni ezt a kapcsolatot. A most következő gondolatok és gyakorlatok azoknak is hasznosak, akik jóban vannak a szüleikkel, hiszen minden kapcsolat tovább javítható. Ha azonban haragszotok egymásra, vagy évek óta húzódó kommunikációs problémák vannak köztetek,  spirituális szempontból életmentő lehet a számotokra. (Természetesen minden gyakorlat elvégezhető a fonákjáról, a saját gyerekünkkel való kapcsolat javítására is!)

Abban minden spirituális irányzat egyetért, hogy a szülő-gyermek viszony sohasem véletlen. Mi választottuk a szüleinket, mint ahogyan ők is bennünket választottak. Ahhoz, hogy jobbá tegyük a viszonyunkat, az az első lépés, hogy ezt a választást tudatosítsuk és elfogadjuk! Az édesanyánkhoz és az édesapánkhoz fűződő viszony ugyanakkor nem csak rólunk szól. Abban, ahogy bennünket neveltek, és ahogy felnőttként bánnak velünk, ott van mindaz, ahogyan őket nevelték, és ahogy velük bántak.

Érdemes egy kis családi kutakodást végeznünk, és megvizsgálni, hogy hogyan nevelték nagyszüleink a szüleinket. Könnyen kiderülhet, hogy a nagymama, akit szeretetteljes, játékos, asszonynak ismerünk, édesanyánkkal ugyanolyan kemény volt, és ugyanazokat a hibákat követte el, mint anyánk velünk. Ha felfedezzük ezeket az ismétlődő családi mintákat, azt is fel kell fedeznünk, hogy valójában nem ellenfelek vagyunk a szüleinkkel, hanem sorstársak. Ez a felismerés pedig számtalan, órákig tartó beszélgetést indokolhat, még olyan családokban is, ahol hosszú ideje nem tudnak miről beszélgetni.

Akkor is van megoldás, ha már évek óta nem nagyon beszéltek az édesanyáddal (vagy édesapáddal). A látszólag véglegesen megromlott családi viszonyokat érdemes egy kis mantrázással javítani. Naponta legalább háromszor öt percre állj meg egy tükör előtt, nézz mélyen a szemedbe, és mondd el többször, hangosan ezt a mantrát: „Szeretem magam. Szeretem a családomat. A családom szeret engem. Boldog család vesz körül. Szüleimmel harmonikus a kapcsolatom. Mindannyian könnyen fejezzük ki egymás iránti szeretetünket.” Ha most úgy érzed, a mantra egyetlen állítása sem igaz, az azt jelzi, hogy igazán nagy szükséged van erre a gyakorlatra!

Ha szeretnéd megjavítani a kapcsolatodat a szüleiddel, gondolj rájuk szeretettel! Ne csak szerető gondolatokat küldj feléjük, de esténként, lefekvés után, az elalvás előtti pillanatokban jelenítsd meg a lelki szemeid előtt, hogy a szeretet rózsaszín és zöld fénye körülveszi a szüleidet. A legjobb, ha azt látod, hogy te is velük vagy, és mindannyian boldogok vagytok együtt! Ezután bocsáss meg nekik! Mondd el mindazt, amit szeretnél, mondd el, mivel bántottak meg, és azt is, hogy mennyire szeretnéd, hogy ismét jó legyen a viszony köztetek. Lehet, hogy nem a legjobb szülők voltak a te szempontodból, lehet, hogy csúnyán bántak veled, de nincs értelme tovább őrizned ezeket a negatív élményeket. Ez már a múlt, ami ha tartogatod, ártalmassá válhat és megbetegíthet. Ha megbocsátasz, és elengeded a fájdalmadat, nemcsak a szüleiddel javul a viszonyod, de a párkapcsolatodban is pozitív változásokat fogsz tapasztalni és az egész életed boldogabb lesz.

A családi viszonyok megjavításában mindig szívesen és hatékonyan segítenek az angyalaink. Kérd meg angyalaidat, valamint a szüleid angyalait, hogy vállaljanak közvetítő szerepet a családban, és állítsák helyre a családi harmóniát köztetek. Írhatsz egy levelet az édesanyád (vagy az édesapád) angyalainak, ha a vele való viszonyodon konkrétan szeretnél dolgozni. Gyújts meg egy fehér gyertyát, fogj egy fehér papírlapot, és címezd meg: „Édesanyám Angyalainak!” Címnek megadhatod a szüleid címét, így a tudatalattid hitelesebbnek fogadja majd el a levelet.

Ezután írd meg, hogy milyen probléma nehezíti a viszonyotokat, és írd meg, hogy mennyire szeretnél szerető anya-gyerek kapcsolatot építeni édesanyáddal. Fontos, hogy szívből fogalmazd meg a gondolataidat! Nem kell törődnöd a szavakkal, a míves fogalmazással vagy a helyesírással! A lényeg, hogy az érzéseidet tárd fel! Ha megvagy a levél elejével, írd le, hogy milyen kapcsolatot szeretnél, fogalmazd meg, hogy hogyan látod kettőtöket egy ideális kapcsolatban. Ezután töltsd fel szeretettel a levelet, és tedd el egy biztos helyre, ahol nem kerül illetéktelen kezekbe. Legyél nyitott a változásokra, és figyeld a szüleid reakcióit! Időről időre előveheted, újraolvashatod, és szeretettel feltöltheted ezt a levelet!

Ha úgy érzed, hogy a viszonyotok már javíthatatlan, bátran kérhetsz segítséget a szakemberektől. Felkereshetsz egy angyalterapeutát, elmehetsz kineziológushoz vagy pszichológushoz is. Sokan szeretnék elengedni az elhunyt szüleikhez kapcsolódó haragot és negatív érzéseket. Számukra jó hír, hogy erre is rengeteg lehetőség áll a rendelkezésükre. Az itt felsorolt módszerek legtöbbjénél nem számít, hogy mikor láttuk utoljára a szüleinket, mikor beszéltünk velük, vagy milyen a viszonyunk most. Ha már nem élnek a szüleid, kérhetsz segítséget az angyaloktól, hogy javítsák a kapcsolatotokat, hisz ebben az ügyben lelkek közötti kapcsolatról beszélünk, amiben a tér és az idő egyáltalán nem számít. Küldhetsz szeretetet az elhunyt szüleidnek, megbocsáthatsz nekik, kutathatod a családfát, és mantrázhatsz is! A lényeg, hogy foglalkozz a kapcsolatotok megjavításával, és hidd el, hihetetlen eredményeket érhetsz el, csak el kell kezdened ezt a munkát!

2012. július 2., hétfő


Nő és férfi igénye nem fedi egymást., épp ezért a nő kiegészitője nem a kiváló teremtő férfi, hanem aki folyton sürög- forog és a nőt magával sodorja, újra, meg újra elkápráztatja, mig ez a kettős röpködés végül családi biztonsággá higgad. A férfi kiegészitője, nem kiváló, éltető nö, hanem a bűbájos, a férfi érzékeit fel tudja pezsditeni, s ezen át egész lényét lelkesedésbe ragadni, s ráadáéul át tudja venni meggyöződéseit, kedvteléseit, terveit.