Az elutasítástól az elfogadás felé

Az elutasítás nagyon-nagyon gyakori, szinte már természetes. Nem kellene így lennie, de így van, hiszen minden gyerek rengeteg elutasítást, nagyon sok negatív pillanatot él át. Amíg kicsi, mindenki utasítgatja, mit tegyen, mit ne tegyen – mintha ő csak valami bábu lenne. Úgy érzi magát, mint egy apró, törékeny kis teremtés az óriások világában, akit mindenki megpróbál befolyásolni és irányítani. Mélyen belül azt hajtogatja, hogy “Nem, nem, nem!”, kifelé azonban azt kell mondania: “Igen, igen, igen”. Így válik képmutatóvá.
Próbálkozz meg esténként ezzel az egy órás technikával. Az első negyven percben légy annyira negatív, amennyire csak tudsz. Zárd be az ajtót, tegyél párnákat mindenhova a szobában. Húzd ki a telefont, és mondd meg mindenkinek, hogy egyedül akarsz maradni, ezért most senki ne zavarjon. Akár tegyél ki egy üzenetet az ajtódra is, hogy egy órára hagyjanak teljesen magadra. Tégy mindent olyan borongóssá, amilyenné csak tudod. Hallgass valami nagyon borús, lehangoló zenét, és képzeld azt, hogy halott vagy. Légy teljesen elutasító! Ismételgesd mantraként azt, hogy: “nem”.
Képzeletben idézz fel olyan múltbéli eseményeket, amikor teljesen tompa és érzéketlen voltál, amikor öngyilkos akartál lenni, amikor úgy érezted nincs semmi az életben, amiért érdemes volna tovább élned. Túlozd el ezeket a jeleneteket, nagyítsd fel az érzéseket, és éld át újra őket. Az elméd megpróbál majd megzavarni. Azt mondja majd: “Mit művelsz?! Ez az este olyan gyönyörű, és telihold van!” Ne hallgass az elmédre. Később majd visszajöhet, de most mindenestül add át magad a negativitásnak. Légy megszállottan negatív! Sírj, zokogj, üvölts, ordíts, átkozódj -amihez csak kedved van! De egy dolgot ne feledj: most ne légy jókedvű, ne nevess! Ne engedd meg magadnak a boldogságot! Ha mégis megjelenne, azonnal vágd pofon magad! Térj vissza a negativitáshoz; püföld a párnákat, harcolj velük, ugrálj rajtuk! Légy agresszív! Azt fogod észre venni, hogy rendkívül nehéz negyven percig folyamatosan negatívnak lenni!
Az elmének ugyanis ez az egyik legalapvetőbb tulajdonsága: amit tudatosan kezdesz el csinálni, azt nem tűri hosszú ideig. De te mégis próbáld meg, és ha tényleg tudatos tudsz maradni, egy idő után egyfajta eltávolodást észlelsz majd. Csinálod ugyan, de már csak egy szemtanú vagy – nem veszel bele. Érezni fogod a távolságot, és ez a távolság olyan gyönyörű! Nem azt mondom, hogy te próbáld meg létrehozni ezt a távolságot. Ez csak melléktermék – nem kell aggódnod miatta.
Aztán negyven perc után hagyd abba. Rázd le magadról a negativitást! Szedd össze a párnákat, kapcsold fel a villanyt, tegyél fel valami megnyugtató zenét, és húsz percig csak táncolj! Mondogasd mantraként, hogy “Igen, igen, igen!”. Utána menj, és zuhanyozz le!
Meglátod, ez kiirtja belőled az összes negativitást, az összes elutasítást, és az elfogadás, a befogadás egy teljesen új dimenziója tárul fel előtted. Megtisztulsz.
Ha a sziklákat sikerül elgördítened az útból, a víz gyönyörűen tör majd elő.

Osho

Önfejlesztés

„ Mindenkinek akinek van még több lesz, akinek pedig nincs, még amije van azt is elveszik tőle.”
mondja Jézus azokra, akik életükben nem növelték a születés által hozott, kapott képességeiket. (Lukács 19, 26)

Minden ember rendelkezik olyan adottságokkal, amelyek eltérnek az átlagostól. (jobbak vagyunk a kommunikálásban, rosszabbak az eladásba, jobbak a matematikában, rosszabbak a nyelvekben, stb.)
A kiemelkedő adottságok területén kiemelkedőt tudunk nyújtani, ha rátalálunk. Ez a rátalálás a felnőttkor legfontosabb feladata. Teljes erőnkkel arra kell törekednünk, hogy tökéletessé váljunk azon a területen, ahol különleges adottságokkal rendelkezünk.

Két ismérve van a kiemelkedő adottságoknak:

Az első az érdeklődés.
Azok a dolgok, amelyek lekötik a figyelmünket, felkeltik az érdeklődésünket, nagyon jól mutatják, melyik területen rendelkezünk kiemelkedő adottságokkal, mit szeretünk olvasni, miről szeretünk beszélgetni, gondolkodni, mit szeretünk tanulni.
Általában úgy vagyunk programozva, hogy olyan dolgok érdekelnek, vonzanak bennünket, amelyekhez a legjobban értünk.

A második az elmélyedés.
Mi az, amit a legmélyebb figyelemmel tudunk kísérni, mi az, amiben a leginkább tudunk elmélyedni?
Érdeklődés, elmélyedés. Ezekkel megtalálhatjuk kiemelkedő adottságainkat. Ez az egyik legfontosabb feladatunk, mert amíg ezt el nem érjük, nem tökéletesíthetjük képességeinket. Mindenki rendelkezik kiemelkedő adottságokkal, csak meg kell találni.

A gyémántmező története:
A gyémántmező története egy öreg farmerről szól. Eladta a farmját, és elment gyémántot kutatni Afrikába. Elfogyott a pénze, s végül meghalt szegényen és magányosan. Ez alatt otthon a régi farmján az új tulajdonos hatalmas gyémántokat talált.
A gyémántmező története arra tanít bennünket, hogy a lábunk alatt, pont most, szinte minden esetben megtaláljuk, amit keresünk.
Elrejtve a saját adottságainkban, képességeinkben, tapasztalatainkban, bölcsességünkben, tudásunkban, szorgalmunkban, családunkban, kapcsolatunkban, valahol itt és most, a saját lábunk alatt. Itt van a lehetőség, itt van a gyémántmező amit keresünk.
Nem kell elmennünk a világ végére, nem kell másik városba költöznünk, nem kell megváltoznunk, csak fel kell tárnunk a saját gyémántmezőnket.
De a gyémántok nem látszanak gyémántoknak nyers állapotukban. A gyémántok, vagy lehetőségek, mindig a kemény munka álruhájában kerülnek elénk. Annak, hogy az emberek mindig másutt keresik őket, az az oka, hogy mindig a kemény munka álruhájában kerülnek elénk. Sok munka és erőfeszítés kell ahhoz, hogy napvilágra kerüljenek.
Tehát nézzünk a lábunk alá, hogy megtaláljuk a gyémántmezőt. Keressük meg, hogy milyen területen vannak kiemelkedő adottságaink. Ez nagyon fontos a megfelelő célok kitűzéséhez.
Giorgio Vasari a XVI. században élt híres író, „A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete” c. könyv szerzője a legnevesebb képzőművészek életének tanulmányozása után az alábbi következtetést vonta le:
„ Mindenki érje be azzal, hogy szívesen csinálja azt, amire természete ösztönénél fogva hajlamosnak érzi magát, és pusztán a versengés kedvéért ne akarjon olyasmihez kezdeni, amihez a természet nem adott neki tehetséget, mert akkor hiába fáradozik, csak szégyent és kárt vall.
Aki nem alkalmas egy bizonyos dologra, bármennyire is erőlteti magát, sohase tud eljutni oda, ahová más a természet segítségével könnyűszerrel eljut.”

A munkanélküliség nemcsak azt jelenti, hogy az embernek nincs keresete. Olyan emberek millióit láthatjuk, akik elidegenedtek életfeladatuktól. Valaki, aki akaratának és adottságainak megfelelően muzsikus szeretett volna lenni, nem talál munkát magának, és most mint benzinkutas dolgozik. Magasabb értelemben ő is munkanélküli, tekintetbe véve, hogy mi akart lenni és mivé kellett volna válnia. Jóllehet, van munkája és pénzt keres – valószínűleg a benzinkutast még jobban is fizetik, mint a hegedűst a zenekarban. A munkanélküliség szociális jelenünk sokkal mélyebb problémája, mint azt az ember gondolná.

Olyanok vagyunk, mint egy csiszolatlan gyémánt, aminek közepén ott világít lényünk lényege, az isteni szikra, a Fény. Ahhoz, hogy ragyogó drágakővé válhassunk, fényesre kell csiszolnunk a durva felületeket, vagyis ki kell fejleszteni magunkban az isteni tulajdonságokat.

A legjobb fejlődési lehetőséget csak olyan közeg biztosíthatja számunkra, ahol a legnagyobb az ellenállás. Ehhez a legalkalmasabb körülményeket a fizikai világban találjuk.
A földi életben lépésről lépésre haladhatunk, egyik felületet a másik után csiszoljuk és tökéletesítjük. Hatalmas munka ez. Egy élet alatt nem lehet elvégezni.
Valahányszor egy földi élet után visszatérünk igazi otthonunkba, felmérjük munkánk eredményét. Ha úgy látjuk, maradt még csiszolni való, visszatérünk.
Mindig az egyéntől függ, hogy egy földi élet alatt mennyit sikerül fejlődnie.

"Minden fényforrás és melegség kialszik, kihűl, ha nem kap fűtőanyagot, táplálékot. A kapcsolatok fűtőanyaga a törődés. Két ember együttélését legjobban a megszokás, a mindennapok elszürkülése veszélyezteti. Egy tartós együttélésben is szükségünk van mindarra a gyengédségre, csábításra, törődésre, ami az udvarlás idején természetes volt. E nélkül minden kapcsolat elsötétedik és kihűl. Az ok legtöbbször nem a szeretetlenség, hanem csak a kényelmesség, a lustaság - de túl nagy árat kell fizetni érte. Az ember is - ahogy a növény - arra fordul, ahonnét fény és melegség sugárzik rá."
(Popper Péter)

Ha tudom valaminek az okát, akkor értem, hogy miért alakult ki olyanra, amilyen lett.
Az önszeretet esetében ez annyit tesz, hogy látom saját magamat,  tudom szemlélni a saját fejlődésem útját, így természetes, hogy hibázom, hasraesek,  hiszen tanulni csakis a hibákból lehet. A saját hibáinkból!
Téves az az állítás, hogy más hibáiból tanul az okos. Ilyen nincs. Érzelmileg és értelmileg is meg kell tapasztalnom valamit, hogy igazán jelentéssel bírjon a számomra, abból tudok igazán tanulni.
A saját tanulnivalóim a saját utamon adódnak, abban pedig részt kell venni.
Úgy kell szeretnünk magunkat, mintha a saját magunk egyetlen gyereke lennénk. Az az egyetlen gyerek aki csak ritkán tiszta, jólfésült és kellemes. Sokszor gond van vele, mégis szereti az ember. És ha hasraesik, az ölébe veszi, ahelyett, hogy jól behúzna neki egyet ráadásként. Merthogy tudom, hogy  csak kicsi, most tanul mozogni, majd ha nagy lesz, nem esik hasra annyit. Együttérzéssel szemlélem a dolgait, átérezve, hogy a fejlődés bizony nehéz dolog. Megvigasztalom, ha kell, és vigyázok rá, felelősséget vállalok a testi és lelki jóllétéért.
Ilyen az önszeretet. Felelősséggel és együttérzéssel ölbe venni saját magunkat. Örülni, ha sikerül valami, s biztonságot nyújtani, ha nem, hogy fel tudjon megint kelni, és tanulhasson tovább az a gyerek, azaz önmagam.
Ebből  pedig látom azt is, hogy a nagy egész, az Isteni Terv részeként teszem mindezt, hogy része vagyok a Teremtésnek, és ezért tiszteletet érdemlek.
Szeretem magamban azt, aki teremtett, merthogy bennem van.

"Egyetlen dologról kell mindig gondoskodnod, ez az egyetlen kötelességed: legyél boldog.
Legyen ez a vallásod: boldognak lenni. Ha nem vagy boldog, valami bizonyára elromlott, és drasztikus változtatásra van szükség. Engedd, hogy a boldogság döntsön.
Én hedonista vagyok. És a boldogság az emberiség egyetlen ismérve. Nincs más ismérv. A boldogság tájékoztat arról, hogy jól mennek a dolgok. A boldogtalanság azt jelzi, hogy a dolgok elromlottak, és valahol nagy változtatásra van szükség." 

(Osho)

Jólesik, ha másokat tehetsz felelőssé a te szenvedésedért. És kifogásokat könnyű találni, ha épp nincsenek, gyártasz magadnak. „Hogy miért vagyok szomorú? Nagyon egyszerű: A feleségem ezt-meg azt mondta, a gyerekek szörnyen viselkedtek  a szomszédok, s hogy a főnököt ne is említsük, és ez a forgalom a városban és megint emelik az árakat….. " Millió egy indokot találsz és egy kicsit megkönnyebbülsz, hogy a szomorúságodért nem te vagy a felelős.
De a következő reggelen a világ ugyanolyan, s te mégis ragyogsz, örülsz és erre is találsz magyarázatot: „Ez egy csodálatos reggel és a nap, a madarak és a fák és az ég és minden olyan csodálatos, óh milyen szép is ez a reggel!” Mindenféle hangulathoz találhatsz indokokat.
Igen, vannak külső körülmények, de azok nem okok. Az érzés, a hangulat benned van. 

(Osho)

Nem ismersz... Ha ismernél látnád, hogy nincs minden rendben... Látnád, hogy a gondolataim valahol egész máshol járnak... Észrevennéd, hogy már nem mosolygok annyit, mint rég... Hallanád, ahogy este sírok, mert valami bánt... De te egyáltalán nem is figyelsz rám.. Vannak jelek.. De te már nem látsz...