Önfejlesztés

„ Mindenkinek akinek van még több lesz, akinek pedig nincs, még amije van azt is elveszik tőle.”
mondja Jézus azokra, akik életükben nem növelték a születés által hozott, kapott képességeiket. (Lukács 19, 26)

Minden ember rendelkezik olyan adottságokkal, amelyek eltérnek az átlagostól. (jobbak vagyunk a kommunikálásban, rosszabbak az eladásba, jobbak a matematikában, rosszabbak a nyelvekben, stb.)
A kiemelkedő adottságok területén kiemelkedőt tudunk nyújtani, ha rátalálunk. Ez a rátalálás a felnőttkor legfontosabb feladata. Teljes erőnkkel arra kell törekednünk, hogy tökéletessé váljunk azon a területen, ahol különleges adottságokkal rendelkezünk.

Két ismérve van a kiemelkedő adottságoknak:

Az első az érdeklődés.
Azok a dolgok, amelyek lekötik a figyelmünket, felkeltik az érdeklődésünket, nagyon jól mutatják, melyik területen rendelkezünk kiemelkedő adottságokkal, mit szeretünk olvasni, miről szeretünk beszélgetni, gondolkodni, mit szeretünk tanulni.
Általában úgy vagyunk programozva, hogy olyan dolgok érdekelnek, vonzanak bennünket, amelyekhez a legjobban értünk.

A második az elmélyedés.
Mi az, amit a legmélyebb figyelemmel tudunk kísérni, mi az, amiben a leginkább tudunk elmélyedni?
Érdeklődés, elmélyedés. Ezekkel megtalálhatjuk kiemelkedő adottságainkat. Ez az egyik legfontosabb feladatunk, mert amíg ezt el nem érjük, nem tökéletesíthetjük képességeinket. Mindenki rendelkezik kiemelkedő adottságokkal, csak meg kell találni.

A gyémántmező története:
A gyémántmező története egy öreg farmerről szól. Eladta a farmját, és elment gyémántot kutatni Afrikába. Elfogyott a pénze, s végül meghalt szegényen és magányosan. Ez alatt otthon a régi farmján az új tulajdonos hatalmas gyémántokat talált.
A gyémántmező története arra tanít bennünket, hogy a lábunk alatt, pont most, szinte minden esetben megtaláljuk, amit keresünk.
Elrejtve a saját adottságainkban, képességeinkben, tapasztalatainkban, bölcsességünkben, tudásunkban, szorgalmunkban, családunkban, kapcsolatunkban, valahol itt és most, a saját lábunk alatt. Itt van a lehetőség, itt van a gyémántmező amit keresünk.
Nem kell elmennünk a világ végére, nem kell másik városba költöznünk, nem kell megváltoznunk, csak fel kell tárnunk a saját gyémántmezőnket.
De a gyémántok nem látszanak gyémántoknak nyers állapotukban. A gyémántok, vagy lehetőségek, mindig a kemény munka álruhájában kerülnek elénk. Annak, hogy az emberek mindig másutt keresik őket, az az oka, hogy mindig a kemény munka álruhájában kerülnek elénk. Sok munka és erőfeszítés kell ahhoz, hogy napvilágra kerüljenek.
Tehát nézzünk a lábunk alá, hogy megtaláljuk a gyémántmezőt. Keressük meg, hogy milyen területen vannak kiemelkedő adottságaink. Ez nagyon fontos a megfelelő célok kitűzéséhez.
Giorgio Vasari a XVI. században élt híres író, „A legkiválóbb festők, szobrászok és építészek élete” c. könyv szerzője a legnevesebb képzőművészek életének tanulmányozása után az alábbi következtetést vonta le:
„ Mindenki érje be azzal, hogy szívesen csinálja azt, amire természete ösztönénél fogva hajlamosnak érzi magát, és pusztán a versengés kedvéért ne akarjon olyasmihez kezdeni, amihez a természet nem adott neki tehetséget, mert akkor hiába fáradozik, csak szégyent és kárt vall.
Aki nem alkalmas egy bizonyos dologra, bármennyire is erőlteti magát, sohase tud eljutni oda, ahová más a természet segítségével könnyűszerrel eljut.”

A munkanélküliség nemcsak azt jelenti, hogy az embernek nincs keresete. Olyan emberek millióit láthatjuk, akik elidegenedtek életfeladatuktól. Valaki, aki akaratának és adottságainak megfelelően muzsikus szeretett volna lenni, nem talál munkát magának, és most mint benzinkutas dolgozik. Magasabb értelemben ő is munkanélküli, tekintetbe véve, hogy mi akart lenni és mivé kellett volna válnia. Jóllehet, van munkája és pénzt keres – valószínűleg a benzinkutast még jobban is fizetik, mint a hegedűst a zenekarban. A munkanélküliség szociális jelenünk sokkal mélyebb problémája, mint azt az ember gondolná.

Olyanok vagyunk, mint egy csiszolatlan gyémánt, aminek közepén ott világít lényünk lényege, az isteni szikra, a Fény. Ahhoz, hogy ragyogó drágakővé válhassunk, fényesre kell csiszolnunk a durva felületeket, vagyis ki kell fejleszteni magunkban az isteni tulajdonságokat.

A legjobb fejlődési lehetőséget csak olyan közeg biztosíthatja számunkra, ahol a legnagyobb az ellenállás. Ehhez a legalkalmasabb körülményeket a fizikai világban találjuk.
A földi életben lépésről lépésre haladhatunk, egyik felületet a másik után csiszoljuk és tökéletesítjük. Hatalmas munka ez. Egy élet alatt nem lehet elvégezni.
Valahányszor egy földi élet után visszatérünk igazi otthonunkba, felmérjük munkánk eredményét. Ha úgy látjuk, maradt még csiszolni való, visszatérünk.
Mindig az egyéntől függ, hogy egy földi élet alatt mennyit sikerül fejlődnie.