Miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz ott áll melletted?

Egy szent tanító a Gangesz partján készült a rituális fürdőjére, amikor a
közelben egy család tagjait hallotta dühösen kiabálni egymással. Mosolyogva
a tanítványaihoz fordult és megkérdezte:
- Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek?

A tanítványok elgondolkodtak, s az egyikük így szólt:
- Amikor elvesztjük az önuralmunkat, kiabálunk.

- De miért kell kiabálni, amikor az, akihez beszélsz ott áll melletted?
Halkan is elmondhatnád neki azt, amit akarsz - mondta a tanító.

A tanítványok nem találták a választ, s a szent a következő magyarázatot
adta:
- Amikor az emberek haragszanak egymásra, a szívük eltávolodik egymástól. A
távolság miatt kiabálniuk kell ahhoz, hogy hallják egymást. Minél
dühösebbek, annál jobban kiabálnak, mert annál nagyobb a távolság. Amikor
két ember megszereti egymást, nem kiabálnak, hanem kedvesen, lágyan
beszélnek, mert a szívük nagyon közel áll egymáshoz, nincs köztük távolság.
Amikor még jobban szeretik egymást, annyira egy helyen van a szívük, hogy
már halkan sem kell megszólalniuk, megértik egymást már abból is, hogy csak
egymásra néznek. Ilyen közel állunk egymáshoz, amikor szeretet van.

A tanítványaira nézett, és így folytatta:
- Amikor vitatkoztok, ne hagyjátok, hogy a szívetek eltávolodjon. Ne
mondjatok olyan szavakat, amelyek eltávolítanak benneteket egymástól, mert
különben eljön az a nap, hogy olyan nagy lesz a távolság, hogy nem
találjátok meg a visszavezető utat.