2012. szeptember 3., hétfő

Az élet segít felejeteni


Mindannyiunk életében történnek rossz dolgok, amit az évek során nem szeretünk felhozni vagy emlékezni. Gondolok itt gyerekkori traumára,  családon belüli erőszakra, akár testi , akár lelki erőszakra, megalázásra , válásra vagy más lelki fájdalmakra. Ezeket a pillanatokat, napokat, heteket vagy éveket, legszívesebben kitörölné az ember örökre az életéből. Idővel azonban az élet  nem csupán megnyugtat és eltompít, de a nyugtalanító gondolatokat és emlékeket is lecsendesíti. Életünk jókora szeleteit nem ok nélkül felejtjük el.
Ez a felejtés inkább egy védekező mechanizmusként szolgál, hogy ne kelljen szembe nézni a életet érintő fájdalmakkal. Olyan mintha homokba dugnánk a fejünket és akkor gondolhatjuk, hogy minden rossz elmúlik. Ideiglenes állapotnak megfelel míg felerősödünk lelkileg ,viszont  ettől a probléma  még nem oldódik meg és továbbra is kísérteni fog. Sokan ezért is temetkeznek a munkába , hogy feledtesse a lelki fájdalmakat. Gyakori azonban , hogy a test és a lélek a trauma megtörténte után hosszú idővel is visszatérő érzeteket vagy testszintű emlékeket tárol. Zavaró emlékek üldöznek , szomorúság áraszt el bennünket , ekkor lehet tudni, hogy készen állunk  az emlékezésre. Úgy vélem az élet minősége drámai javuláson megy keresztül , ha az emlék ismét megelevenedik és végig haladt az érzelmeinken.
A fájdalom ajándék, (még ha rosszul is hangzik) ,mely arra kényszerít bennünket, hogy jó dolgokat tegyünk meg magunk számára. Sajnos legtöbbször csak így figyelünk magunkra ha testünk az érzelmi vagy fizikai fájdalom csatornáján keresztül ránk kiált. Más szóval a test tökéletesen megszerkesztett óra, tudja mikor érkezett el az idő az emlékezésnek. És nagyon jó is , hogy tudja ezt , mert az elfojtott emlék olyan mint egy szunnyadó vulkán, a feszültség belül folyton folyvást növekszik csak egy szikra kell és robban. Ne gondoljuk, hogy az elfojtás jót tesz lelki állapotunknak. A külvilágnak mutatott boldog , paradicsomi  élet a lelkünket nem teszi boldoggá és kiegyensúlyozottá. Továbbra is sóvárog a teljes élet után.
Nagyon fontos, hogy a gyógyulást elősegítő folyamat első lépése a szégyent és az azt kísérő önokolást megbocsátássá változtatni. Mihelyt a félelmet, a haragot, a feszültséget és a szégyent megbocsátássá , elfogadássá és önbizalommá formáljuk elfelejthetjük és elengedhetjük az egész fájdalmat.
Nem könnyű szembe nézni újra a fájdalommal de csak így lehet a lelkünk újra szabad és boldog.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése