A szerelem élményét valódi jelentőségének megfelelően átmeneti érzelmi magaslatként kell elfogadnunk,s ennek elcsitultával az igazi szeretet útján kell tovább haladnunk házastársunkkal együtt. Ez a szereret is át van szőve érzelmekkel, de a szerelmi lázzal járó megszállottság helyett értelem és érzelem összhangja jellemzi. Akaratunknak is része van benne, önfegyelmet igényel, és elismeri a személyes fejlődés szükségességét. Nem az a legalapvetőbb érzelmi szükségletünk , hogy szerelmesek legyünk , hanem az , hogy a társunk őszintén szeressen, olyan szeretettel, mely nem az ösztönökből fakad, hanem értelmi és akarati világban gyökerezik. Arra van szükségünk , hogy olyasvalaki szeressen, aki szabadon döntött mellettünk, és aki meglátja bennünk a szeretetreméltót. Az ilyen szeretet erőfeszítést és önfegyelmet kíván. Azzal a döntéssel jár , hogy energiánkat befektetve a másik javát igyekszünk szolgálni, s ha erőfeszítésünk nyomán gazdagodik az élete, az minket is megelégedéssel tölt el, hiszen őszintén szeretünk valakit. Ehhez nincs szükségünk a szerelmi mámorra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése