2012. június 30., szombat

Gyulladás



A gyulladás szöveti reakció, ami válasz a kórokozók behatolására, vagy más (kémiai-fizikai) hatásokra.
Célja és hatása: lokalizálás és védelem.
Általánosan tekintve, a testi tünetként jelentkező különböző megnyilvánulási formájú gyulladásos folyamat nem más, mint a személyiség lázadásának és forrongásának következménye.
Az emberi szervezetben gyulladásos tünetek akkor produkálódnak, ha a személy elfojtja (titkolja) a problémákat.
Ebben az esetben a beteg nem meri felvállalni elégedetlenségeit, nem néz velük szembe, következésképpen nem fejezi ki azokat. Nem fejezi ki, nem törekszik a konfliktusok feloldására, inkább minden igyekezetével és erejével azon van, hogy leplezze és eltemesse lázadásait, elégedetlenségeit.
Amikor az ember környezetében valami ellentét formálódik ki, akkor megrendül a látszólagosan addig megszerzett biztonságérzet. Az ellentét sajátossága, hogy nem feltétlenül kerül felszínre a konfliktus, tehát nem kerül be a „köztudatba”, de ettől függetlenül kifejti hatását. A beteg rosszul érzi magát a kialakult helyzetben, elkezd lázadni, szeretne kitörni szorult és nyomasztó konfliktusaiból. Ezt a kitörési vágyat tükrözi a gyulladás.
Fontos megjegyezni és figyelembe venni azt a tényt, hogy minden gyulladásos folyamatnál jelen van az ember tudatában a helyes cselekvés ismerete! Tudja, mit kellene tennie, tudja, hogyan lehetne boldogabbá tenni életét.
(A lustaság és a félelem mindig elegendő tényező a betegség alapjának kialakulásához, de gyulladás csak akkor fog keletkezni, amikor ezt már a beteg (valahol) felismerte.)
Ezek a tudások, ismeretek azonban „csak” arra elegendők, hogy problémát és konfliktust ébresszenek, és a már meglévőket fokozzák, hiszen egyszerre jelentkezik a PROBLÉMA, a MEGOLDÁS és azELLENTÉTES CSELEKVÉS.

Gondoljuk csak át, hogy milyen nagyfokú lázadást szít ez a három dolog az emberi szervezetben!


Forrás: Logosz világ portál blogja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése